Park

A kastély területére érkezve először a parkban találod magad. A liget egy tipikus japán kert, van benn egy gyönyörű sziklás,fákkal övezett vízesés, ami a közeli tóba folyik.

Az óriási parkban van két darab híd. Az egyik a kis patakon vezet át, körülötte rengetek japán juhar fa, ami a vörös színével ősziessé varázsolja a tájat.

A másik hídnak igazából nincs értelme, hiszen egy óriási "pocsolyán" vezet keresztül. Viszont ha felmászor a tetejére, akkor beleláthatsz,hogy mit rejt a mélye. Van benne néhány aranyhalacska. :)
Körülötte rengeteg fa és bokor található,a zöldellő füvet pedig mindig karbantartják. Ennek a résznek a végén van egy pihenőház, amibe a hirtelen esőkor, vagy az erős napsütés elől bemenekülhetsz. A házban ihatsz finom teát, rágcsálhatsz hozzá kekszet, vagy egyszerűen csak megmelegedhetsz.



A kastély látképe:

//Csak a kastélyt kell nézni. A táj nem ilyen.//

* Lillyan Aurora Semewisen, és két barátja, akik egyben kollégái is, hatalmas bőröndökkel lépkednek a parkban. Hideg van, ma is. Most egész télen ilyen zord, fagyos volt az idő. A három jóbarát egymás után átmennek a hídon, s a kastély felé veszik az irányi. Nagyon igyekeznek, nem szeretnének bármit is elkapni ilyenkor.
Lillyan egyszercsak megáll. A kastélyt nézi, s megszólal.*
- Gyönyörű.
* A többiek is megállnak, ránéznek, majd a kastélyra.*
- És ezentúl ez lesz az otthonunk, és a munkahelyünk.
* Mondta boldogan. Ő volt a legalacsonyabb, de ezzel nem törődött. Már megszokta, hogy pici. Még pár másodpercig gyönyörködtek benne, s ismét folytatták a hozzá vezető hosszú utat, ami ebben a hideg időben végtelennek tűnt.*

* Lassan sétál. Semmi kedve itt lakni. Mire jó az? Kedvetlenül nézegeti az eget, ami már csillagosodik. Bőröndjét maga mögött húzza. S továbbra is kedvetlenül sétál.*
~ Miért vagyok varázsló? Minek jó ez az egész?~
* Teszi fel kétkedve, hisz családjából egyedül ő mágus. De nem szégyenli származását. Egyenlőre semmi értelmét nem látta annak, hogy ide járjon. Akármilyen varázs-izé-bizé is van benne, nem hiszi, hogy valaha is használná. Ő inkább maradt volna otthon, a cool-baráti körbe, mintsem jött ide, ahol senkit sem ismer. Még.*
~ Kíváncs vagyok, hogy lesznek-e ismerősök.... Vagy lesznek e barátaim...~
* Elmélkedik magába, majd belép a kastély hatalmas ajtaján.*

*Sötét alak közeledik a kastély felé.Hiába tűnik sötétnek az alakja még se az és persze nem is idegen hisz ő egy leendő diák még hozzá Sunny Lavena.Halk léptekkel halad a fényforrások felé közben kezébe egy hatalmas utazóládát cipel..ahogy halad a fények felé hamar feltünik hogy nem egy köznapi személlyel van dolguk az itt lakoknak hanem egy egyénnel szószerint..Sunny meglepő módon kék hajjal született így azt a színt is viseli..haja mögül pedig kilógnak a fülei..hisz Sunny tünde,de hogy miért kék a haja az egyenlőre rejtély.Így Sunny sétál végig a parkon közben jól szemügyre veszi a helyet~hmm eléggé tetszetős..~gondolja magában majd lassan elér a kastély elé.Ott megtorpan mintha várna valakire hát igen vár is valami felé reménysugárra ami útba igazitja ezen a hatalmas területen..és főleg ebben a hatalmas kastélyban*

*Egy halvány pont jelenik meg a kissé felhős égen. valamiféle szürke pont ami egyre jobban láthatóvá válik, először ,mintha egy hatalmas madár közeledne,de a madaraknak nincs négy lábuk ,így ha még picit vár az ember feltűnik,hogy ez bizony nem egy madár,hanem egy szárnyas ló.rajta egy fekete hosszú hajó kamasz fiúcska ül.Lassan közelednek,majd végül hangos patacsattanásokkal leszállnak.Ahogy landolnak a fiú egyből le is ugrik alóhátáról,majd yújtózik egyet és megigazgatja a szél által kisé megtépázott haját.*
-Nah látod Kirkée csak ide találtunk.
*Mondja a lónak ,aki azonnal bólogatni is kezd. A karamell színű paripa végignéz a kastélyon ,majd nyugodtan beleszimatol a fűbe végül egy hatalmasat harap belőle,mintha ezzel megtudná vizsgálni ,hogy milyen is a hely ahova kisgazdája kerülni fog.A fiú fekete köpenyének zsebéből kivesz egy pár szem kocka cukrot ,majd legugol ,hű aripájához és odanyújtja neki,persze ő szivesen elfogadja a csemegét ,hisz cak ritka alkalmakkor szokott ilyet kapni.Hideaki megborzolja barátja sörényét ,majd felegyenesedik és leveszi hátáról a súlyos terhet ,amit egy pakk jelent és egy kalitka benne egy limezöld színű madárral aki csukott szemmel gubbasztva ül ülőrúdján.Mikor megmozdítjál kalitkáját azonnal felpattanak szemei és fejforgatva nézegeti az új környezetet,majd halkat ciccegve fejezi ki tetszését.*
-Kirkéea héten még nem kell haza mened, majd ha megtudtam ,hogy milyen ez a hely. Addig néz szét a környéken.
*A szárnyas jószág boldogan nyerít ,majd pár pillanat múlva a levegőben is van ,majd nem száll sokat és landol valahol az erdő közepén.*
-Biztos vannak it más lovak is.
*Jegyzi meg magának ,majd felkapja nehéz pakkját és maga után húzva,mivel szerencsére kereke is van, egy kalitkával a másik kezében indul el a bejárat felé.*

*A nap sugarai épp,hogy csak feltüntek a horizonton, Neji máris izgatottan kipattant az ágyából, majd a szokásos öltözködés után egy kis madáreleségett adott szobakedvencének Sybillnek, aztán ő is elment enni az étkezőbe. Egy emberes reggeli után ,már nem oylan sebesen inkább csak jóllakottan felsietett a szobájába, ahol a szintén jóllakott madár várt rá. Szélsebesen az íróasztalhoz pattantés lekörmölt egy levelet a családjának címezve. Miközben ír Sybil a válára telepszik,és fejét forgatva vizsgálgatja a kriszkrasz betűket. Mikor a levél kész mostmár nyugisabban elindul a kastélyban és jó nagy kerülőket téve,hogy jobban megismerje a rejtélyes erődítményt a kijárat feléveszi az irányt.Mikoraz előtérbe ér vigyorogva integet Lingnek,aki csak egy morcos sziszegéssel jelzi üdvözlését,majd Neju kilpép a vállán lévő Sybillel.Mikor kilépett igen csak meglepődött,hisz már eléggé sötétes volt az idő,nem is csoda ,hisz barangolhatott egy pár órát a kastélyban,meg az étkező is elég messze van a szobályától, szóval hamar elment az idő ráadásul a reggeli zuhany sem volt olyan gyors a készülődéssel együtt.Semmi gond lassú léptekkel sétál ,majd a vállán ülő madár egy határozott mozdulattal ellöki magát és felröppen a levegőbe ahol lustán cifra tollaival díszítve röpül gazdája körül.Neji szájához emeli ujjait ,majd hangosat füttyent, mire az őt idehozó szárnyas ló megjelenik valahol az erdő fölött.megmosolyogtatja a gyönyörű állat látványa,majd mikor az földet ér nem messze tőle közelebb sétál és megpaskolja hátát.*
-Derék állat vagy Kirkée köszönöm ,hogy még nem mentél el. Lenne egy feladatom a számodra.
*Elmosolyodik ,majd a levélre mutat kezében,mire a szárnyas ló felemeli jobb szárnyát és megjelenik a kis barna táska ,ami levelek szállításakor hasznosítható. Neji belehelyezi a levelet,majd még egyszer végig simítja a ló sörényét.*
-Vidd haza a levelet. Maradok,az iskolában. ,majd nyáriszünetkor találkozunk ,mikor haza kell vinned.
*Kirkée hangosan nyerít ,majd néhány patadobbanás és szárnycsapás múlva a levegőbe emelkedikés el is tűnik a fellegekbe.Neji még nem megy be,hanem a patak fölött átívelő kis híd felé veszi az irányt ahol a híd zélére leülve néz a víztükörbe.Közben Sybill néha elel repülve előte jelzi ott létét.*

*Sunny ébredezik drága Kis otthonában mivel a napocska bevilágított hozzá így kénytelen volt felkellni.Takaró szinte lerepült róla úgy mászott ki az ágyból és öltözött át egy hétköznapi ruhába.Miután elvégezte a reggeli dolgait elindul enni egyet az étkezőbe.Nem sokáig időzőtt csak egy két falatott kapott be majd visszasétált a szobájába ahol egy könyvet kezdett olvasni.Ez sem tartott túl sokáig talán néhány óra lehetett mivel mikor látta hogy a nap lefelé kandikál elindul egy kis felfedező útra ismét a kastély körül.Így hát felvette fekete kabátját és útnak is eredt.Nem is telt olyan sok időben talán 10perc mira a park fűvét taposta.Halk léptekkel haladt az egyik híd felé ahol már valaki állt.Persze Sunnynak nem volt ismereletlen egyén így nem is tartott semmitől.Tovább haladt mikor odaért a hídhoz akkor se szólalt meg hanem csak nyugodtan leült Neji mellé hisz felismerte a fiút.Oldalra fordította a fejét és úgy nézett a mellette helyet foglaló egyénre.Sunny haja néha-néha megcsillant a holdfényben és úgy meredt a fiúra.Persze ez nem valami kis szerelem volt nála hanem csak kiváncsi volt a fiú reakciójára,mit fog lépni mikor oldalra fordul és megpillantja Sunnyt.*

*Alig ült vagy két percet a hídnál ,mikor valaki a kastélyból felé indult. Neji nem aggódik a kastélyból kifelé szálingózó ember láttán,hisz ha már bejutott akkor valószínűleg rossz ember nem lehet,de kituhatja.lassan viszont kirajzolódik az alak ,ami bizony Sunny-é akivel már találkozott egy párszor, így amíg a lány oda ér hozzá tekintetét visszatereli a patak lassú csobogó hullámaira.Mivel a lány nem köszönt ,így álmatag tekintetével ránz ,majd halványan elmosolyodik.*
-Szerbusz.Látom nem vagy ma valami beszédes.
*Eközben kinyújtja karját,amire nemsokára rátelepedik Sybill ,majd az átlagos sziszegés helyett ,most szép csicsergő hangon szólal meg.*
-Ilyen hamar letelt az egy hónap?
*Kérdi,miközben megsimogatja az élénköld madarat aki,most átrepül Sunny vállára.*
-Nagyon ritkán hallhatom énekelni...Sajnos nem tanácsos sokáig hallgatni a Fwooperek énekét,de gondolom ezt tudod.
*Mosolyodik el.*
-Énekeld ki magad ma Sybill ,mert holnap megyünk a szenszeihez,hogy szakszerűen némítsanak.
*A madár sértődötten ciccent egyet,de azért a némaság feloldódásának örülve élénk éneklésbe kezd,ami mindenkinek mosolyt csall az arcára.*
-Egyébként hogy vagy?
*Kérdi Neji Sunny-t*

*Kicsit csalódott hogy semmi ijedség csak egy mosoly de hát ez van*
-Estét.Hát jó a meglátásod valahogy ma nincs kedvem csicseregni.
*Talán kicsit ballábbal kelt fel Sunny de majd holnapra eltűnik ez is mint minden más.Figyeli hogy Neji mit csinálgat itt mellette majd megpillant egy madarat a fiú kinyújtott kezén*
-Szép madár
*Mondja halkan majd az említett énekelni kezd,kicsit meglepődik ilyet még nem hallott még*
-Szóval ez egy Fwooper.Igen tudom hogy nem valami jó dolog sokáig hallgatni
*kisebb fintor majd a madárka átrepül az ő vállára.Meglepetten néz a madárra de nem reagál rá semmit*
-Szép hangja van az biztos.De hát szegénynek el kell hallgatnia holnap ismét
*Sajnálkozva néz a madárra de azért egy mosoly megjelenik az arcán*
-Én köszönöm meg vagyok
*Nejire pillant,de most Sunny kérdez*
-Na és te hogy vagy,Hogy telnek a napjaid?
*Érdeklődve csillog a szeme majd megint a madárra pillant és a kezét emeli felé hogy megsimogassa*
-Ugye nem fog megharapni?
*kicsit ijedten néz Nejire majd a madárra*

-Igen nagyon szép.
*Helyesel Neji.*
-Az egyik legokosabb a fajtársai közül.
*Msoolyodikel és Sybill is mintha,peckesebben mutogatná ,most tollait,hogy gazdája megdicsérte.*
-Igan sajna holnaptól megint megnémul,de ha azt akarja,hogy én maradjak a gazdája akkor muszály ezt az óvintézedést megtennem. Így is nagoyn sokat kelett tárgyalnom a szenszeijjel,hogy maradhasson.
*Sybill elhalgat egy röpke pillanatra, mivel zajt vélt hallani a fák közül,de hamar kiderül.hogy csak egy mókus volt az ,így nem zavartatva amagát folytatja dalát.*
-Én is megvagyok teszek-veszek minden nap akad valami dolgom.
*Az előbbi mókus,most felsiet az egyik juharra ismét halk zajt csapva,mire már Neji is odafigyel.*
-Megharapni?
*Kérdez vissza huncut vigyorral.*
-Megharapni biztosan nem fog, maxium megcsípni ,de nem hiszem ,hogy megtenné. csak idegeneket csipdes,te meg már elég közel állsz hozzá és ezt most szószerint értem.
*Mutat a láy vállán ülő madárra , s közben halkan kacag.*

-Ha ennyire dicséred ezt a madarat még elbízza magát
*mondja közben a madárra kacsint*
-Hát szerintem nem nagyon akar lecserélni.
*mosolyogva pillant Nejire majd a fárra néz ahol az előbb még valami mozgott történetesen egy mókuska.Sunny nem tulajdonít neki nagy figyelmet hanem inkább a maradt kezdi el vizsgálgatni persze csak a szemeivel*
-Jó akkor megcsípni..
*legyint egyet a kezével szórakozottan*
-Ha te mondod de ha megcsíp akkor megnézheted a folyócskát közelebről
*mondja komolyan majd egy kisebb sunyi mosoly jelenik meg az arcán és a kezét máris emeli a madárka felé ami remélhetőleg nem szereti a Sunny husit.És lássunk csodát a lányka keze megmaradt mivel a madárka nem nagyon akar falatozgatni így teljes nyugalomba simogatja a drágaságot Sunny*
-Ezek szerint én nem vagyok már idegen neki hála
*mosolyogva néz a madárkára majd engedi hogy visszaszálljon Neji vállára*
-Hogy elszáll az idő..
*motyogja közben kékes tekintete a Holdra irányul egy kicsikét elidőzik ott majd Sunny feláll hisz távozni készül*
-Sajnálom de én szerintem távozok mert kezdek álmos lenni
*szavai igazságát egy ásítással is bizonyítja*
-Örültem hogy találkoztunk ismét.Akkor hát további szép estét
*elbúcsúzik Nejitől és persze a madártól is még egy utolsó simitás és Sunny elindul vissza a kastélyban mielőtt még belépne haján megcsillan a hold fénye és már el is tűnt az épület sötétségében*

-Nah csak nem evett meg.
*Mosolyog Sunnyra miközben Sybill visszaszáll a vállára.*
-Igen-igen nagoyn gyorsan repül itt az idő és én is álmos vagyok már.
*Most Neji ásít egy hatalmsat.*
-Asszem mi is megyünk lassan.Én is örülök. Jóéjt.
*Sunny hamarosan el is tűnik a kastély ajtajába, valósznűleg a szobájába ment.*
-Na gyere Sybill menjünk aludni és holnap még a szenszeinél is jelenésünk van.
*Feláll a hídon,majd ő is a kastély felé veszi az irányt,közben még azért szemével a már pár órája elment Kirkée után néz,hisz amerre ő ment ott vna ő és kis családja.Mosoly ül ki arcára,majd beslisszol az ajtón és hamar a klubhelyiségben ,majd a hálóban találja magát,ahol alváshoz készülődik,majd pizsamájába öltözve bebújik ágyába és hamar el is alszik.*

*Egyre jobban erősödik az a hang, amelyet egy pár cipő kopogása ad ki. Közeledik ugyanis az iskola területéhez. Pontosabban a park részhez. Majd egy fehér sapka jelenik meg, amely a szőke tincsek egy részét elfedik, ám az arc kecsessége, kihívósága még így is látszik. A fekete felső pedig olyan összhangba hozzá az öltözéket a sapkával. Nem valami magas jövevény érkezik, jó ha van 160 cm, de annál kedvesebbnek tűnik. Ám ez csak külsőleg igaz, belsőleg valahogy másabb. Fekete bőröndjét maga után húzza a girbe-gurba földön, így néha egy-egy kisebb bukannó közbe-közbe jön,de amúgy egész jól halad. Erre felé sajnos nem nagyon talált kijárt utat, de már azt is kész csodának tartja, hogy ideáig eljutott. Habár még nem biztos benne, hogy ott van az iskolánál,de mikor meghallja a víz csobogását, amelyet egy nem olyan távoli vízesés féle ad ki magából először csak megáll, aztán arcán elégedett mosoly jelenik meg, és eddig se bizonytalan,de mostmár tényleg erős akaratot sugárzó léptekkel indul tovább.Barna szemeivel a tájat pásztázza, inkább gyönyörködik benne, és közben a csobogás okozóját keresi, vagyis a vízesés félét, ám úgy tűnik nem jó felé halad, mert valahoogy távolodik tőle. Ám ő mintha valami ösvényt, vagy kijárt út félét fedezne fel, ami rettentő friss, így nem is igazán lehet talán kijárt útnak mondani. Mindenestre azt követi, aztán max, ha eltéved, akkor szépen visszafordul, és kész. De nem, valami híd féle tárul fel a szemei előtt... Ami nem is lenne magában olyan feltűnő, hogyha körülötte nem lenne egy csomó juharfa, amelyek mind-mind pirosan tündökölnek. Eszméletlen szép. Amilyen gyorsan csak tud közelebb lépeget, egészen a hídig, majd ott megáll, még a bőröndjét is lerakja ámulatában. Tekintetével felfelé néz, és azon csodálkozik, hogy hogyan lehet valami ilyen szép. Legszívesebben megfogná a virágokat, de nem meri, fél hogy egyet is leszakít, és az mekkora bűn lenne már. CSak áll és néz, ki tudja meddig. Fejét felfelé, a fák felé tartja... És úgy van ott, minnt egy szobor a híd kellős közepén.*

* Jack kilép a nagy ajtón, és egy jó mélyet szippant. A tegnapi takarítás fáradalmait oly módon pihenné ki, hogy kicsit sétálgat. Egynlőre, még semmi ötlete nincs, hogy hova menjen. Sétálgat, először egy pad felé, mivel olyan ötlete támad, hogy leül. De mégsem.. Épp mikor elérte a padot, virágillat csapta meg. Olyan édeskés, ami az orrnak tetszetős. Mosolyra húzza a száját.*
- Meg kell lesnem, hogy mi illatozik ennyire!
* Tűzte ki épp az imént maga elé a célt! Nem sokat volt eddig még itt kinn a parkban, de arra még emlékezett, hogy milyen úton jött.*
~ Vajon honnan jöhet? Talán a...~
* Kezdte a gondolatmenetet, de rögtön be is fejezte. Minek gondolkodni! Megy a saját orra után, és kész! Eltévedni nem tévedhet, hisz tudja a kapuig vezető utat! Tehát nem veszthet semmit sem.
Ma épp tikkasztó hőség volt, s ő meg erre nem számított. Lyukacsos farmernadrág, szürkés árnyalatú poló, és a hanyagolhatatlan fekete bőrmellény! Ma nem húzott iskolai egyenruhát. Nem volt túl sok kedve hozzá...
Az utat már nagyjából a feléig lejárta a hídig, amikor, mintha látna valakit ott. Kicsit lelassít, sőt meg is áll. Figyelni kezdi az illetőt.*
~ Ő meg ki lehet?~
* Fut át a gondolat az agyán. Kíváncsisága felébred, s így újra nekiindul, gyorsított tempóba. A híd előtt, olyan 5 méterre lelassít normális tempójára. Azzal halad tovább, míg eléri a leányzót, aki olyan, mintha sóbálvány átkot szórtak volna rá.*
- Helló! Min ámulsz ennyire?
* Kérdezte, mikor négy-öt lépésnyire volt tőle. Majd kezét nyújtotta felé, bemutatkozásképp.*
- Jack Wine vagyok! Tége hogy hívnak, ámulós?
* Kérdezte, s félreértés ne essen, egyáltalán nem volt rosszíndulatú, hogy odamondta az "ámulós"-t.*

*Hogy, de hogy szeretne ő igazából egy ilyen kertet. Na majd megemlíti otthon, és mint egy szem, pici lányuknak úgyis megveszik. Valami hasonló félét gondol ő is, így aztán csak elmosolyogja magát, de tekintetét nem veszi le a fákról, és a virágaikról. Tovább fürkészi őket, miközben szemei a Nap sugarainek köszönhetően egyre jobbak kezdenek összeszűkülni, míg nem hunyorog már a végén. Majd egy hang, egy olyan zaj üti meg a fülét, amely egyáltalán nem illik bele a természetbe, ebbe az egész hatásba. Arcán komor kifejezés lesz úrá, és unottan, talán egy csöppet idegesen fordítja vissza normális állásba. Szemei továbbra is össze vannak szűkülve, de hogy ez a cseppnyi idegenek, vagy a napfénynek köszönhető-e, azt nem tudni... *
~Csak nyugalom,nyugalom. Elvégre nem lenne jó máris az első napon veszekedni.~
*A fiú nem is tudja, hogy mennyire nagy szerencséje volt azzal kapcsolatban, hogy ő az első ember akivel találkozik. hiszen ha második lett volna, és így megzavarta volna, akkor biztos lehetne benne, hogy abból Ayumi veszekedést szított volna. De így csak nyelt egy ngyot, fél pillanatra nyugtatóan lecsukta a szemét, majd újra vissza a fiúra, és megpróbált vsszatérni abba a nyugalmi állapotba, amibe az imént volt a fák nézése közben.*
-Üdv! Csupán a fák és az egész híd szépségét néztem. Valahogy nem láttam még ilyet, így összehangolva. Persze nem fontos... *Az utolsó mondta sokkal inkább lenézően szólt, mintha a fiú nem tudná értékelni ezt az egészet vele szemben. Fél szemöldökét felhúzva mondta, de az sem tartott sokáig, hiszen agyában máris az a cél talált utat, miszerint megnézze a fiút. Mindent megfigyelt rajta. A haját, a viseletét, mindent... És annak köszönhetően, hogy hímnemű megint normálira próbál váltani...*
-Ayumi Nakamura.... De a te eved olyn külfödli... netán nem is innen származol? *Teszi fel a kérdést, már-már kedvesen, habár valahogy nem közelít még a fiúhoz...csupán rádöbbent, hogy először jó lesz türtőztetnie magát. Ám, hogy ne álljon csak úgy ott, a híd közepén, mint egy karó, ezért egy picit jobb oldal felé araszolgat, és jobb kezével támasztja meg magát, hogy aztán kényelmesen tudjon beszélgetni...*

- Hogy nem fontos?
* Kérdezte egészen meghökkenve.*
- A rómaiak is többre értékelték a természet szépségét, mint te... Vagyis, csak ha úgy értetted, hogy egyábként, abszulut nem érdekel...
* Mondta, majd összefonta karját a mellén. Így állt pár percig, végülis úgy döntött, hogy megszakítja azt az állást, és másik pózt vett fel. Most épp rákönyökölt a korlátra, és Ayumit méregette, szó mi szó, eléggé alaposan.
Először magasságát mérte fel, mikor megállapította, hogy 160cm örül lehet, akkor tért át öltözékére, hajára, arcára, majd azon belül szemeire.
Kicsit, mintha azt vette volna észre a lányon, hogy visszafogja magát, és hogy figyel a stílusára.
Végighallgatja, és válaszol a kérdésére.*
- Angolok a szüleim. Csak Japánba költöztünk, már jó rég...
* Miután belefejezte, a bőröndöt kezdte el nézegetni.*
- Új vagy, jól sejtem?
* Mosloyt varázsolt arcára, ami igen különös látvány volt, tekintve arra, hogy biztosítótű van a szájában.De most szerencsére nem volt annyira ijesztő külseje... A láncát nem tette fel.*
- Segítsek vinni a bőröndödet, kedves Ayumi?
* Kérdezte, s kedves mosoly suhant át arcán. A megszólítást abból a regányből vette, amit éppen most olvas, és a farzsebében lapul az a része, ami befért. A többi meg, kinnmaradt.*
~ Húha, a végén még teljesen áttérek a könyvbeli gróf beszédstílusára...~
* Futott át sebtiben eme gondolat az agyán.*
- Közben mesélhetsz, hogy Japánnak melyik részéből származol? No meg hogy, melyik szakra kerültél?
* Kezdte az érdeklődő kérdéseket, de nem akart egyszerre sokat feltenni. A bőröndhöz egyenlőre még nem ment oda.*

*Végig hallgatja néma csöndben a fiú mondatát. Nagyon vissza kell fognia magát, hogy ne vágjon közbe a szavaiba, de majd idővel ez is meg fog történni, ám most, mint minta gyermek fog viselkedni...vagy nem.*
-Nem, egyáltalán nem úgy értettem. *Rázza meg a fejét talán a kelleténél is erősebben, de mégis kimérten. Max a nyak recsegett egy kicsit, de szerencsére nem hallatszott a fiúig, így sebaj. majd ahogy neki kezdett a válasznak úgyis folytatja, olyan nagy lendületttel, hévvel.* Én úgy értettem, hogy ahogyan elnézlek téged, te cseppet sem vagy a természet szépségért. A színek nem a te legnagyobb világod, inkább ez a szürkeség. Csak néz magadra. Habár fogalmam sincs, hogy milyen lehetsz. De ez szent meggyőződésem, hogy téged ilyesmi nem érdekel. *Kibújt a szög a zsákból, és ő is előjött a maga undok, mégis kedves, őszinte valójában. Nem szokása az embereket a hátuk mögött kibeszélni, megmondja a szemeikbe. Habár furcsa, hogy néha sokkal jobban örülnének neki, hogyha nem mondanák a szemükbe, hogyha eltitkolnák előlük az igazságot. De őt ilyesmi nem érdekel. Hogy mások szívébe beletipor? Ugyan, hiszen ahhoz túlságosan is el lett kényesztetve... Majd szemöldökét vonogatva, szemeivel talán egy csepp lenézést tanúsítva látja a fiú reakcióját. hogy mustrálja őt, de nem tud ezzel mit tenni, mgé jól s esik neki, tekintve, hogy tudja magról milyen szép, és ez csak azt tanúsítja, hogy ő igenis szép. Aztán újabb zuhanás... megitn vissza a kitartott stílushoz, ami nem ő...ami véleménye szerint egy picit sunyi, de azért csúnya lenne, hogyha most az első találkozásnál otromba lenne. Bár az előbb nem volt valami kedves...de lépjünk csak túl rajta...*
-Értem...és Igen, új vagyok. Új diák. Nekünk a legrosszabb, és a legjobb is. Mert hogy rólunk még senki nem tudja, hogy milyenek vagyunk, de elég egy rossz szó, egyetlen apró vétek és egész itt létünket porig aláztuk. Szerintem...*Majd válát megvonva, és bal kezét kecsesen feltartva jegyzi még meg:*Habár én mások véleményére nem nagyon adok.
-Hm... *Barna szemeivel mélyen a fiú szemeit fürkészi, igen meglepte ez a felajánlás. Majd fejét egy picit oldalra döntve bólint egyet. * Ahogy akarod, hozhatod a bőröndöm. *Lágy, kedves hangon szólalt meg, és a viselkedése is egy cseppet könnyedebb lett. Rettentően meglepte a fiú kinézete, és szándéka is... valahoyg a kettőt együtt nem nagyon tudta soha életében sem elfogadni, de most. Minden egycsapásra megváltozott...*
-Japán déli részéből jöttem. Abból a részből, amit a mugli angolok még anno leigáztak. Bár én nem Hirosimából való vagyok, és nem is a másik városkából. Igaz, ez a mugl angolok műve volt, de te , mint angol ne nagyon menj arra felé...a beszélt nyelv miatt még a végén amerikainak néznének, aztán lehetne integetni. Habár mi varázslók nem igazán vagyunk annyira ellenetek. Sőt, engem kifejezetten érdekelnek a külföldiek. *Beszél, beszél és mondja a maga sajátos stílusában...Majd a fiút figyei, hogy megy-e a bőröndjéért, vagy sem.*

//Megint fagyasztanánk...^^//

* No most, Jack odasétált, és 2-3 lépésnyire megállt a lány rlőtt. Végig hallgatta figyelmesen, és úgy volt vele, hogy nem tudja, először cáfoljon, vagy térjen vissza a felajánláshoz. Hosszas vívódás után, amikor a lány már-már befejezte amit beszédét, akkor előszöris, szót kért. Mikor látta, hogy a lány megadta neki azzal, hogy nem szólalt meg, akkor ezt mondta:*
- Már rég Japánban élek, és a nyelvet tökéletesen beszélem. Az angolt, csak otthon használom, néha napján. Ugyanis szüleim is áttértek az itteni nyelvre...
* Pár hosszú, perceknek tűnő másodpercig csak hallgatott, miközben összehúzott szemmel nézte Ayumit. Közben lágy szellő siklott át a parkon, így a kiszőáradóban lévő pázsitot életre keltette, s a fák lombjai zizegni kezdtek.*
- Tudod, kedves Ayumi, nem csak a kinézet, és a külső számít. Olyanokat mesélhetnék magamról, hogy az állad is leesne... Viszont..
*Ismét végig futtatta tekintetét a lányon, míg végül szemeibe belefúrta, a maga jéghideg, fagyos tekintetét, ami talán most cseppet még furcs, vagy még minkább ijesztően hathatott Ayumira.*
- Rajtad végignézve, mit is gondolhatna az ember? Csupa jót! De ugyanakkor ha beléd nézünk, láthatják, hogy heves a természeted, és engem még az imánt eléggé lenéztél, netalántán még benne van a pakliban, hogy el is vagy kényesztetve?
* Tört fel belőle a kérdés, s ek. Ismétkor, az a cseppnyi szél, ami fújdogált, s enyhülést hozott a forróságba, az is elállt. Csend honolhatott volna, ha Jack meg nem töri. Tettét már előre is jelezte azzal, hogy megenyhítette tekintetét. Kedves(ebb) hangon szólalt végül meg.*
- Nos, most mi legyen? Óhajtod, hogy segítsek vinni? És lehetőleg ne az jöjjön, hogy ahogy szeretném.. Ilyen fajta válasz nem elfogadott...
~ Benne van a pakliban, hogy most halálosan megsértettem, és pofonvág, vagy leordíta a fejemet.... De ez van...~
* Gondolta, miközben kezét felkészítette rá, hogy bármikor, bármilyen esetleges pofont kivédhessen! Végülis kicsit tényleg nagyon nyers volt, és megérdemelne egy pofot...
Rátámaszkodott a korlátra, aminek következtébe egy, amár említett, regény kicsúszott a zsebéből, és leesett a hírda. Így kényltelen volt lehajolni érte. Lenn, megnézte, hogy nem-e lapozódott el. De szerencsére, változatlan oldalon maradt. Így felegyenesedett, és ismételten rátámaszkodott a korlátra. A könyvetközépső-, és hüvelykujja közé fogta a két szélénél fogva. S továbbá is kérdőn nézett a lányra. De ez nem tartott sokáig, mert nem bírta a hallgatást. Kénytelen volt megszólalni.*
- És mi a szüleid foglalkozása?
* Kérdezte végül, bár, talán fölöslegesen is. Hisz, neki, vér szerinti származása miatt, fogalma sincs róla, hogy itt a varázsvilágban, milyen foglalkoás micsoda. Persze egy-kettőt biztos megértene, feltéve, ha van hasonló, mint a muglivilágban.*

*Saku lépeget a parkba, szinte hullafáradtan a reggeli korán keléstől, hogy elérje a vonatot. Úgyhogy, most nagy karikákkal a szeme alatt, piros színű fölsőben, amiben kijön a szőke haja, és farmernadrágban érkezik az iskolába, mágiát tanulni. Pálcáját már régebben beszerezte,úgyhogy amiatt nem nagyon kell neki aggódnia, hogy enm lesz szerszáma hozzá. Maga mögött egy agyobb méretű bőröndöt húz, amin furcsamód virágok vannak mintaként, saját készítésűleg rávarrva. Ebből is látszik, hogy Saku eléggé kreatív lány. Amint így a reggeli hűvösebbnek mondható levegőben látszik, most már tényleg egy kis pihenésrre vágyik. Fáradtan sétál tovább, közben enyhén liheg. Nem megy oda senkihez, csak a kastélyba szeretne végre bemenni, ahol talán talál egy ágyat, amiben aludhat legalább egy-két órát, ha töbet nem is. Vagy, ha erre nincsen lehetőség, akkor legalább adjanak neki valamilyen kaját.* ~Milyen nagy ez az udvar!~ *Gondolja letörten, mivel már vagy 5 perce gyalogol, de még mindig nem ért a végére. Egyszer csak megbotlik egy kőbe, és hirtelen előredől, és csak a szerencséjén múlik, hogy nem vágódik fejjel a földbe, ugyanis nehez, de sikerül megtámasztania magát a kezével. De ezzel egyidőben el is kell engednie a bőröndöt, de túl későn sikerül neki, ígyhát az egész évi cucca most ráesik a lábára.* ~A fenébe! Miért vagyok én mindig ilyen szerencsétlen! Nem lehetne egyszer normálisan bejutnom a sulikba, úgy, hiogy nem kék-zöld foltos a térdem?~ *Kérdezi magától bosszúsan, majd feltápászkodik, és felállítja a bőröndjét. Ezután leporolja a gatyájáról a füvet, de még így is marad rajta néhány folt.*
-Ez nem érvényes! Ez volt a kedvenc farmerom! Mindig, de mindig mindent el kell szúrnom! És ráadásul fogadok, hogy nem lesz norális mosószer, és mire megtanulom a bűbájt, amivel tisztítani, vagy mit csinálni lehet, addigra biztos, hogy letelik fél év, és én ezt nem tudom majd hordani! Igazságtalan! *Fakad ki magában szegény lány, miközben végre teljese épen van, cxsak egy-két horzsolást szerzett a kezére. Folytatja tovább az útját az iskolába, hogy valamit találéjon magának, amin aludhat, vagy amivel csinnapíthatja az éhségét.*

* A parkban lépkedve egy gyönyörű patakot talál. Felmegy a hídra és a kristálytiszta vizet bámulja. Egyszer csak néhány billywig repül el előtte.
~ Furcsa. Azt hittem ezek Ausztráliában élnek~
* Tovább elmélkedik. Egyedül van, de most pont magányra van szüksége. Aztán eszébe jut, hogy ma még nem is evett. Szép lassan lesétrált a hídról, be a kastélyba.*

* Kitárja az ajtót. Meleg fogadta idekinn. Épp egy nyári lenge ruhában van. Ami fehér színű. Körülnéz a parkban. Még nem lát senkit, a látóhatáron. Nagy léptekkel elindul a híd felé, ahonnan minden új diák, vagy tanár érkezik. Ott, a fák árnyékában megáll, és onnan kémleli a tájat, gondolataiba süllyedve.*
~ Vajon akkoris itt lennék, és ennyire a munkával, meg a gyerekekkel törődnék, ha Ő élne? ... Ha belegondolok, nem is nagyon szeretek varázsolni... Csak a rúnákat szeretem... Azok mindig mindent megjósolnak...~
* Inkább kijózanodott fejjel várta ujdonsült kollégáját. Kíváncsi szemekkel nézegetett a messzeségbe.
Közben nagyon enyhe szellő fújdogált. A madarak csicseregve repdestek egyik fáról a másikra. Az egyik leszállt a vállára, és a hajával játszadozni kezdett. Ő meg éppen a szolíd én-jét vette elő, nem az "újbóli kamasz lázadót" , így simoatta a madarat.
S így várt tovább, egy darabig.Történetesen addig, ameddig meg nem érkezett a várt személy.*

*A várt személy történetesen Hasegawa Sayumi, és pontosan ô tűnik fel a láthatáron. Meleg van aznap, így nem a tipikus üzletasszony nadrágában van, hanem egy zöld szoknyában, mely térd alatt végzôdik. Ennek nem kellene túl rövidnek lennie. Mindkét oldalt pár centire fel van hasítva és két különbözô árnyalatú zölbôl van összevarrva, hozzá pedig fehér blúz van a fiatal nôn, aki egy utazóládát lebegtet maga elôtt pálcájával. A gond csak az, hogy Sayunak nem mennek túl jól a varázslatok, így nagyjából ötpercenként kénytelen kitérni a levegôbôl zuhanó utazóláda alól. Eléggé mulatságos látvány lehetne, olyan, akßar egy bajlódó diák, csak eppen tanár.*
-A fene egyen meg.- *Morogja a táskának, mikor az megint lezuhan és belerúg, majd övébe dugja a pálcáját és saját kezűleg kezdi el vonszolni a táskát. Jóval gyorsabban halad. De jókedve még a zuhanó táskák után is megmarad és boldogan mosolyogva érkezik meg Lilyanhoz.*
-Szép estét.- *Köszön neki barátságosan és leteszi maga mellé az utazóládát, kifújja magát.*
-Hasegawa Sayumi. Ha nem tévedek, ez itt a Taiki mágusképzô, igaz?- *Kérdez rá rögtön, mert nem kicsi a valószínűség, hogy eltéved.*

* Mosolyogva figyeli a nőt, de nem tesz egy lépést sem. Mikor odaér, akkor ő maga veszi elő a pálcáját.*
- Viszont kívánom!
* Mosolyog Sayumira, majd maga is bemutatkozik, s segítségét is felajánlja.*
- Lillyan Aurora Semmewisen vagyok, örvendek, hogy megismerhetklek, Sayumi!
* Nyújtja felé jobb kezét. A bálca eredetileg is bal kezében volt, annak ellenére, hogy jobbkezes.*
- Nem tévedsz, ez itt a Taiki!
* Ábránodosan-emlékező hangon eljette ki az iskola nevét, ugyanis mégiscsak ez volt az álma, barátaival! És itt van, és most ő fogad kollégát! Megköszörüli torkát.*
- Ha nem tévedek, kolléga vagy, ugye?
* Kérdezi meg, hogy bizos tudja, őt várta.*
- megengeded, hogy segítsek a bőröndök cipelésében? És...
* Kezdi elgondolkozva.*
- Mi is a szakod? Ne haragudj, mindig ezer fele jár az eszem.. Nem bírok mindent a fejembe tartani.
* Mondja pironkodva. De ő is ember, vannak hibái, és ez a természetes.. Csak épp ő maga a saját hibáit nem fogadja el... Na de Lillyan egy bonyolult nőszemély.*

*Lillyan jobb kezét saját jobbjával megrázza és így a legfontosabb formalitásokat már el is rendezték mind a ketten. Kissé megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor kiderül, hogy komolyan nem tévesztette el az utcaszámot. Mondjuk egy ekkora helyet eléggé nehéz lenne eltéveszteni, de Sayuból ki lehetne nézni. Lillyan kérdésére válasz közben bólint.*
-Igen, az lennék.- *A második kérdésre is csak bólint.*
-Nagy segítség lenne, köszönöm.- *Igazán kedves az aapítótól, hogy felajánlja, hiszen Sayumi ugyebár pálcamágiával semmire sem megy. Ehelyett annál jobban fôzi a bájitalokat.*
-Szak?- *Most kissé zvarba jön, ô is enyhén szétszort, tuti otthon hagyott valamit.* -Gondolom ezzel tantárgyra gondolsz, ugye?- *Kissé bizonytalanul kérdi.*
-Amúgy a bájitaltant tanítok.- *Válaszol büszkén. Igazán nagy megtiszteltetés neki az itteni tanításra való esély. Alíg várja már a tanév kezdést, az új diákjait, akiket taníthat és az elsô óráját. Elôtte mondjuk garantáltan fél hétig nem tud aludni az izgalomtól, de majd kiderül.*

* Ő is örül, csak épp annak, hogy tényleg Sayumit fogadta, és nem valaki mást.*
- Nem tesz semmit. Vingardium Leivosa!
* Mondta mosolyogva, és a bőröndök már lebegtek is. Engedelmeskedtek a pálca gazdájának.*
- Közben mehetünk is befelé.
* Intett Sayuminak, hogy kövesse. Csak utána válaszolt.*
- Igen, a szak alatt arra gondoltam, hogy mit tanítasz. Nekem az már mindig szak marad. Külföldi hatás...
* Mondta elhalkulva. Majd, hogy meghallotta, Sayu bájitaltant fog tanítani, ünnepélyesen meghajol. Jómaga sohasem volt otthon abban. Valahogy mindig nem sikerült benne valami.*
- Gratulálok hozzá! Én abban nem igazán vagyok otthon... Én rúnaismeretet tanítok... Ezt az egyet szeretem... Amúgy nem szeretek varázsolni nagyon... Csak a nagyon alap dolgok mennek már, ahhoz képest, hoyg régen jó voltam mindenből.
* Kis sajnálat bújkált mosolyában.*
~ Lehet, hoyg megint kéne kicsit gyakorolni, vagy tanulni a többi tantárgyak is...~
* Közben elértek az ajtóig, amit kinyitott, és maga előtt engedte Sayumit.*
- Bent beszélő varánusz van!
* Figyelmeesztette mosolyogva.*

//Köv hsz-t az előtérbe írd, lécci^^//