Társalgó

Az előtérből vezető egyik folyosón egy ajtóra bukkansz. Ez egy picit más,mint a többi, stílusra is,meg méretre is kisebb valamivel. Belépve úgy érezheted magad,mint egy faházban. Minden csupa barna, a falat fával fonták be. A melegségről és a fényről egy kőből kiragott kandalló gondoskodik, melyikben szinte mindig vidáman lobog a láng. A szobában fából készült bútorok vannak, két asztal, két fotel és egy nagy kanapé. Az otthonosabb hangulatról néhány kép, növények,gyertyák és puha párnák gondoskodnak. Ha fáznál az egyik fotel mellett találsz egy kosárkát benne egy meleg takaróval. Azt nyugodtan tekerd magad köré,csak aztán tedd vissza a helyére. Tudod a rend a lelke mindennek... : )
A helyiség ideális beszélgetésre,pihenésre, közös tanulásra és meg is tudsz benne melegedni.

* Betéved a társalgóba. Körbetekint, tetszik neki a hely. Még nem nagyon ismeri a kastélyt, és helyiségeit.
Levetette magát a kanapéra, elterült rajta. Még a lábát is felrakta, pedig tudta hogy nem illik, de ő Jack Wine, akit nem érdekelnek a szabályok, és mindig előszeretettel felrúgja őket!
Előhalászik a farzsebéből egy könyvecskét, és olvasgatni kezdi. Mi más lenne az, mint egy regény?
Jack, ugyanis nagyon szeret olvasni, bármíly meglepő is!
Unatkozik, ráférne már egy kis társaság. Ásít egy nagyot.*
- Vajon kell itt vaami iskolai egyenruhát hordani?
* Végig nét magán. Hát igen, szakadt fekete gatya, biztosítótűkkel, ujjatlan felső, és koptatott farmerdzseki... Nem egy ideális szerelés, ha iskoláról van szó... No és az testékszerek? Piercing gyanánt biztosítótűk, láncok, motoroskesztyű, szegecsekkel.*
~ Márpedig én nem szívesen vetném le az ilyen típusú szereléseimet... Utálom az egyenruháka.. Nem öltözködni jöttem ide, hanem tanulni....~
* Gondolja magában. Közben unatkozik tovább, és reménykedven nézeget az ajtó felé, hátha jön valaki, ai társasága lesz.*

*Pár perccel ezelőtt érkezik meg az iskolába, szülei nem igazán szerették volna, hogy ide jöjjön, de ez őt nem érdekelte, nagyon megtetszett neki, így az éj leple alatt kiszökött a szülői házból. A kastélyban sétálva bőröndjével fedezi fel ezt az ajtót, így kíváncsian benyit. Meglát bent egy fiút, így behúzza maga útán a csomagját és odalép hozzá. Hosszú haját a füle mögé tűri, hogy ne legyen útban és megszólal.* - Üdv, Carrie Turner vagyok, kutató szakos. És te? *Érdeklődik tegezve a srácot, hisz nem néz ki idősebbnek nála, így reménykedik abban, hogy diák és nem véletlenül tanár. Rajta egy ujjatlan vörös felső van és egy sötétzöld nadrág. Nem tudja, hogy kell - e esetleg valamilyen egyenruha, de a ládájában mindenféle van, így nem lesz hiány, ha esetleg kellene. Körbenéz a teremben, elnyeri a tetszését. Nincs rajtuk kívül itt senki, szerencséje van, mert mehetett volna tovább keresgélni társaságot.*

~Hóhahó, mi ez a ricsaj?~ Döbbent meg Daisy a folyosókat járva. beszélgetés hang ütötte meg azt az éles fülét. ~Talán nem társalgás folyik? Ez mily' csoda~ Gondolta, megnézi kik járnak erre, hátha új arcokat vél felfedezni. Nem is csalódott mikor benyitott a trásalgóba, ahol két csöpséget pillantott meg. Oda is sétált lassan hozzájuk, majd megszólította őket. A fiú egy egészen furcsa helyzetben hevert a kanapén. A tanárnőnek el is kerekedtk a szemei, ebből ítélte hát hogy nem éppen a legilledelmesebb, és szófogadóbb diákkal akadt össze.*
- Ohh, üdvözletem. Gwendolyn Daisy Both vagyok, Gyógynövénytan tanár. Gondom ti elsőévesek vagytok. *jelentette ki la tényt, mit lány melletti bőrőndről olvasott le. ~Ideje lenne leülni~*
- Zavar titeket ha leülök mellétek? *kérdezte azért az illemtan leckékre visszaemlékezve. De titkon remélte azért hogy nem mondanak nemet. Persze a választ nem várta meg, így hát már ott csücsült a fotelek egyikében. Még mindig nem szólt a fiú faragatlanságáról egy szót sem, hiszen ha tudja mit illik és mit nem akkor nyomban leveszi a lábát. Egy kis teszt, mire is számíthat Daisy.*
- És mióta vagytok itt az iskolában? *érdeklődött egy kis kíváncsisággal az arcán.*

* Egyik reménytelen pillantása után, mégiscsak kinyílik az ajtó, és egy lányt pillant meg, bőrönddel a kezében. Érdeklődve figyeli.*
~ Még új.~
* Suhan át a gondolat a fején. Alaposan végigméri a leányzót, majd mikor a Carrie bemutatkozik, ő is hasonlóképp tesz.*
- Üdv, Jack Wine vagyok, szintén kutató... Látom most érkeztél... Honnan sodort ide a szél?
* Kérdezi érdeklődve. A könyvecskéjébe beteszi a könyvjelzőt, és becsúsztatja a farzsebébe. Valami normálisabb ülés-formát vett fel, miután a tanárnő is megérkezett, ezt gyorsabban végezte, mint tervezte. Utána meg, hellyel kínálta Carriet és a tanárnőt is. Ami annyiból állt, hogy a fotelekre mutatott, meg a kenepére, jelezve, hogy neki mindegy, melyikre ülnek le.
Továbbra is érdeklődve figyeli, pontosabban méregeti a két jövevényt. Ez rossz szokásai közé tartozik, nem tehet róla. *
- Jack Wine vagyok, Tanárnő, kérem. És még viszonlag új vagyok... Tehát, kábé, úgy egy hónapja lehetek itt.... Maga mostanság jött ide tanítani?
* Kérdezi érdeklődve. Megmutatkozik ám, hogy nem neveletlen, és hogy tisztelettudó is tud lenni. Csak ugyebár pasi, és szereti a kényelmet...
Mostanra már abbahagyta a felméregetést, hisz az már túl nagy illetlenség lenne tőle. Inkább mosolyog, mint egy jófiú. Olyan komolyan, de nem is játsza meg, hisz tényleg van oka mosolyogni: itt a kívánt társaság!*

~Jack Wine...Nem ismerős~ Daisy nem gondolta volna hogy ilyen illedelmes is tud lenni az úriember. Talán még egy jó beszélgetést is létesíthetnek itt. KÖzben látja hogy egy könyvet sikkaszt a zsebébe.*
- Mit olvasol? *jött ki reflex szerűen a tanárnő ajkaiból. Szereti az olvasmányokat. Lehet az bármi témájú. Bár meglehet hogy csak untatja szegény ifjút a saját kis témájával, de ha így lenne akkor majdcsak közbe szól, és kérdez ő valamit ami őt érdekli. Közben még a leányzót pásztázza szemeivel, hátha ő is elárujja nevét, hogy legalább megtudja majd szólítani Gwen. ~Vajon mért nem beszél?~ Töprengett el lány szótlanságán, persze azért annyira nem, hogy Jack válaszára ne figyeljen. Látja hogy mosoly, de azt nem tudja miért.*
- Min mosolyogsz?*tette fel hát végül kérdését. Fogalma sincsen min mosolyoghat, deaz biztos hogy a tanárnő nagy meglepetésére az ajtóban meglátta cicáját, Adolfus-t. Egy inteligens macska.*
- Gyere ide cicus! *Daisy magához hívta, és az nyomban odafutott hozzá. Kötődnek egymáshoz, és barátai egymásnak. Gwendolyn ezt a cicát 5 éve találta az uutcán egyedül, haza vitte magához, és gondozta, ápolta sebeit, miket az utcán élésben szerzett. Azóta hűséges hozzá Adolfus, és azóta kedvelik egymást ennyire.*
- Ő Adolfus, az imádott macskám. neked van valami állatod?

*Egy ismeretlen leány jelenik meg a társalgó ajtajában.Nem régen ébredt fel és mivel már nagyon régen sétált ezért úgy gondolta nem árt egy kis agy frissítés.Mikor belép rögtön körbe tekint és nem éppen kis szemekkel.Mivel azok hatalmasra nyílnak mikor látja hogy nem egyedül van.*
~ Furcsa..talán valami buli lesz?~
*Még mindig csodálkozást lehet látni a szemeiben de az lassan eltűnik kicsit meglepte hogy ennyi embert fog itt találni.Eddig csak egy embert ismert meg igazán de ő ezek szerint nincs itt hisz rögtön kiszúrta volna a szemeit.Persze ismeri az egyik szobatársát is de őt is csak egy levél által.Így hát miután kicsodálkozta magát körbe néz még egyszer nem e ismer valakit.És lássunk csodát az egyetlen itt lévő hímegyedet ismeri igaz csak látásból.Mikor megérkezett akkor futottak össze.Még jó hogy ilyen jól megtudja jegyezni az arcokat mi is lenne vele anélkül.Aztán tekintete tovább siklik mivel mást nem ismer inkább köszön hogy nehogy azt higgyék hogy valami illetlen liba érkezett ide.*
-Jó na..akarom mondani Jó estét
*Hát köszönésnek köszönés.Beljebb sétál,kiszúr magának egy fotelt és ott helyezkedik el.Közben tekintete ide-oda járkál még nem volt itt ezért érdemes egy kicsit körül nézni.*
-Sunny Lavena
*Szólal meg ismét és hirtelen.Nála ez már szinte megszokott ezért nem is zavartatja magát hanem az itt lévőktől várja a bemutatkozást.Ha jobban megfigyeli az ismeretleneket akkor az egyik egy diák lehet a másik pedig valószínűleg tanár*

- Csak egy kisregényt... Semmi érdekeset...
* Mondja gyorsan. De helyesbítenie kéne, ugyanis ő mégiscsak érdekli.*
- Vagyis, számomra érdekes... Bár, én szeretek olvasni, és szinte minden könyvet érdekesnek tartok...
* Mondja elgondolkodó hangon.*
~ Vajon mások is lehetnek így vele?~
* Teszi fel magában a kérdést. Majd utána válaszol a feltett kérdésre.*
- Azon mosolygok, hogy teljesült a kívánságom.. Társaságra váygtam, és lám, lett is!
* Mondja örvendezve. Mikor meglátja a macskát az ajtóba, őt is méregetni kezdi.*
- Öööö, hello Adolfus...
* Köszön a macskának, ha bár bemutatta Both tanárnő.*
- Nekem nincs állatom, itt... De egyenlőre nem is akarok. Beérem az otthoniakkal...
* Mondja hatalmas vigyorral az arcán.*
- Van egy kutyám, egy hörcsögöm, halaim, meg kertitörpéim...
* Magyarázza.*
- Tanárnő szeret olvasni? És miért pont a gyógynövénytantválasztotta?
* Érdeklődik. Közben megérkezik Sunny, akivel egyszer már találkozott.*
- Üdv, te vagy.... Az a lány, akivel a baíratkozós bigyulán.. együtt vettünk részt!
* Nyögi végre ki.*
- Jack Wine, vagyok! Nem emlékszem, hogy akor bemutatkoztam e...
* Magyarázkodik, hogy miért mutatkozott be megint.*

*Érdeklődve hallgatja a beszélgetést.Miközben a macskát figyeli ami a tanárnő kezében van.Hát amit látszik beváltak Sunny érzései jól gondolta hogy egy tanárral van dolga de megismerkedni nem nagyon volt idejük mivel a tanárnő is távozott jó hamar és utána az ismeretlen lány is így ketten maradtak a már ismert Jackkal*
- Igen-igen a Varánusznál találkoztunk
*Mondja majd ismét körbe néz és a tekintete megáll az ajtónál mint ha azt remélné hogy valaki betoppan de nem sok reményeket fűz hozzá.Aztán ismét hallja a fiú hangját*
-Akkor jól emlékeztem.Bár elég jól megjegyzem a neveket de azóta nem igazán találkoztunk és kicsit elfeljtettem.Nekem nem mutatkoztál be csak az ott fogadó tanárnak
*Talán így eszébe jut a fiúnak ha nem az se baj mivel azért volt olyan rendes hogy még egyszer bemutatkozott.Szemeivel a Jack kezében lévő képregény félét nézi*
-Hmm ahogy látom szeretsz olvasni.Meg hallottam is hogy igen.Legalább nem vagyok egyedül én is szeretem a könyveket persze én nem mindegyiket de van ami megfog
-És amúgy hogy tetszik a suli?
*Érdeklődik szeret sok mindent tudni.Jó dolognak tűnik ez de néha nem éppen okos húzás a kiváncsiskodás.Bár ezt nem lehet annak mondani.*

*Eléggé elbambult, így csak most észlel fel, és kissé elpirulva néz szemeivel.* - Elnézést, csak gondolataiba mélyedtem. Carrie Turner vagyok, kutató. *Mutatkozik be az újonnan érkezetteknek, majd Jackhez fordul.* - Nevemből kiderül, hogy Angliából származom, és te? *Érdeklődik kedvesen, egyenlőre nem árul el többet magáról, csak ha kérdezik, akkor.* - Én épp ma érkeztem, és összefutottam valakivel, így rögtön be is tudtak osztani. *Mondja a fiatal nőnek, majd megnézi a macsekot. Szereti az állatokat, bár a kutyákhoz jobban kötődik.* - Szép cica. *Jegyzi meg, majd tovább figyel. Ő is szereti az olvasmányokat, nem hiába lett kutató, azért az meglátszik rajta, hogy inkább a tudománynak él és nem a társaságnak. Kicsit visszahúzódó természetű.*

- Oké, akkor jól emlékeztem rád, Sunny!
* Jegyzi meg. Szevesen megdícsérné magát, hogy milyen ügyes, hog tudja, de az nem az ő stílusa, szóval, így mégsem teszi ezt.*
- A Varánusz.. Na, erre a névre nem emlékeztem... El fog tartni, ameddig megjegyzem a varázsneveket...
* Mondta bizonytalanul. Belegondol abba, hogy a többi diáknak bitos lesz valami fogalma arról, hogy mi micsoda, és ő pedig teljesen a nulláról fog indulni, ezen a téren.*
- Lehet, bocsi, hogyha akkor nem mutatkoztam be. Biztos fáradt voltam.. Vagy mi... Ki tudja....
* Mondta elgondolkozó hangon. De hamar ki kellett jönnie a gondolkodóból, mert már jött is a következő kérdés.*
- Igen, szeretek olvasni. Milyen könyvek fognak meg tégedd?
* Kíváncsiskodik, hogy nem csak ő legyen Sunnyi kíváncsiságának a tárgya. Persze az oké, hogy fura a külseje, és emiatt félreismerik, és hogy valószínűleg nem nézik ki belőle, hogy művelt. De aztért nem szereti, ha túl sok kérdéssel bombázzák meg, ilyen hirtelen.*
- Öööö, igen, tetszik.. Bár még nem nagyon ismerem....
* Majd Carrie kérdésére is felel.*
- Anglia, jó hely lehet. Én Japán származású vagyok, és itt is éltem mindig. s Sunny, te honnan származol? És milyen fő helyek vannak a suliban, amikre érdemes elnézni?
* Kérdezi, majd a szobában lévőket nézi felváltva.*

-Én is mindig elfelejtem a nevét de aztán valahogy beugrik
*Egy mosoly jelenik meg az arcán,ezzel jelzi hogy nem csak a fiú van úgy azzal hogy semmit se tud.Senki se lehet tökéletes.Szinte már a mottója lehetne Sunnynak.*
-Ugyan semmi baj.Én is fáradt voltam szóval nem is nagyon törődtem azzal hogy ki vagy mi van a közelemben
*De tényleg így volt bár figyelt de attól még nem igazán volt magánál.*
-Milyen könyvek?Hmm hát nem tudom igazán talán az ilyen sötétebb mágiákkal foglalkozó könyvek.Nem vagyok sötét mágus ha erre gondolsz de attól függetlenül érdekelnek.
*Nem akart nagyon tolakodó lenni Sunny de már megszokta hogy valamit mindig kérdez hogy legalább csend ne legyen.Nem egy nagy dumás csaj inkább olyan magába fordulós de néha közvetlen is tud lenni és hát most éppen olyan kedvében van.Ezt mondhatjuk jónak mivel addig jó még ilyen hangulatban van.Majd a még itt lévő lányra figyel*
-Én?Én is japán származású vagyok bár édesapám angol még nem volt szerencsém arra járni.Jobban érzem magam itt.
*Japán pont neki való hely.Szinte mindent megtalál amit akar.Meg lehet hogy Anglia is jó hely de mivel még nem volt ott igazán véleményt nem tud róla adni.Bár szokott könyveket olvasni és sok helyen említik Angliát és a különböző nagyobb országokat is körülötte.De neki tökéletesen megfelel Japán.Aztán kap egy kérdést szóval abba hagyja a gondolkodást*
-Hát a parkot érdemes megnézni.És a tópart is igazán szép főleg teliholdkor.Volt olyan szerencsém hogy pont akkor jártam kint.

- De legalább neked beugrik!
* Kacsintott rá Sunnyra. Majd helyeselt.*
- Szerintem még a tanárok is fáradtak voltak, hisz este érkeztünk, ők meg akkor indították be az iskolát...
* Elmosolyodik. Örül neki, hogy van ez az iskola, hisz így legalább egy, a fajtájának(varázsképességgel rendelkezők) közösségben lehet.*
- Park, és tópart? Megjegyeztem.
* Kacsint a lányra. Majd Carrie megszólal:*
<- Jack, meg tudnád mutatni, hogy hol van a szállás, mivel az úton elfáradtam, és szívesen ledőlnék aludni...>
* Jack bólint, hogy meg tudja mutatni.*
- Akkor szia Sunny, ha nem haragszol, akkor elkísérem a házunkig. Jóéjt, majd máskor folytatjuk!
* Köszön el a lánytól, Carrie is hasonlóképp. Közben kilépnek az ajtón, és a kutatók alagsora felé veszik az irányt.*

-Hát valakinek a részletekre is kell figyelni
*mondja mosolyogja majd a fiú következő mondatára hevesen helyesel*
-Szerintem is kicsit álmosak lehettek de azért beosztottak minket
*Nem lehet mindenki friss és üde,és hát ők se voltak azok amikor megérkeztek*
-Igen azok.Nekem nagyon bejönnek és szerintem nagyon szépen is
*Már tényleg régen volt hogy kint járt,még talán Nejivel ha jól emlékszik mással nem igazán szokott sétálgatni*
-Ohh rendben menjetek csak szerintem lassan én is távozok.Ugyan nem haraszok tényleg.Rendben akkor majd folytatjuk.
-Sziasztok
*Mondja utánuk majd körbe néz a társalgóban és sóhajt egyet.Aztán nem sokára ő is feláll és felsétál a hálójába hogy visszatérjen az álmok világába*

* Bár íly kései órában voltaképp senki se számít rá, ám a társalgó ajtaja lassan mégis kinyílni látszik. Hangtalanul belép egy fiatal nő, vélhetőleg szenszei. Tartása büszke, szép arcán csupán egy apró félmosolynak van hely, mikor végigméri a kisebb helyiséget. Barátságos. És megnyugtató. Magyarul tökéletes most Gabriellnek. Annak ellenére hát, hogy talán megjelenése ( fekete, ezúttal begombolt hosszú talár, fekete cípő, haj és stb.) nem éppen illenek az összképbe, ő mégis belljebb sétál, s helyet foglal a, mint utólag kiderült igen kényelmes fotelben. Immár onnan nézi az alvó képeket, ezek szerint senkit sem zavart meg halk bejövetele, ez felettébb jó dolog. De annál mégsem jobb, hogy a portrék nem horkolnak...Így a nő is nyugodtan tud lenni. Lassan hátradől az ülőalkalmatosságban, látszik rajta, hogy fáradt. Egyre fáradtabb. Még kora reggel érkezett, s az akkori néhány órás alvás talán nem tette meg a kellő hatást, ám már nem akart szobájában maradni, kíváncsi volt a kastély részeire, s bár ilyenkor már nem reméli, hogy kalauzt kapna, minden bizonnyal megvan ő anélkül is.
S, most hallva a tűz ropogását, még az az ember is elbóbiskolna tán, aki nem fáradt, csupán az időt figyelembe véve. Milyen kár, hogy ilyen helyen a nő sose tudott elaludni, akár mennyire ellustult volna, mint esetünkben, főleg ha nem számít jövevényre. De most túl idegen ez a hely...
A mennyezetet kezdi el nézni méregzöld szemeivel, ami úgy tűnik szintén fából készült. Érdekes ez a szoba, teljesen más mint a többi, később talán a diákok egyik kedvenc helye lesz...ki tudja. Percek telnek el így, a nő szeme olykor-olykor becsukódik. Utoljára hirtelen ugrott fel, nem szándékozik elaludni, inkább a tűz elé megy, legugol. Kissé égeti arcát, ám érdekes módon az nem lesz pirosabb. De legalább ébrentartja...*

*Fárasztó dolog két ország között ingázni, hát még két iskola között. Egyik nap ezt az osztályt kell tanítani, pár órával később már a világ másik pontján kell adminisztrálnia. Épp ezért szép nyugodt, csendes munkájának nem mondható tanárságot csak egy helyen szeretné végezni. De előbb meg kell bizonyosodnia persze róla, hogy jó helyen. Tegnap kapott szabadnapot a másik iskolában, úgyhogy nem is nagyon vacakolt, azonnal bepakolt és el is indult. Még szerencse hogy a mágusvilágban van olyan, hogy hopponálás, zsupszkulcs és hoppor. A baj csak az, hogy az előbbieket nem tudja olyan sok csomaggal teljes biztonságban elvégezni, így maradt a kandallón át utazás. Azóta már fent kipakolt rendesen, és úgy-ahogy berendezte az irodáját és a szobáját is. Felettébb elnyerte a tetszését elsőre ez a hely. Kedve viszont nem volt ahhoz, hogy nappal nézzen szét. Este bizonyára érdekesebb és valószínűleg kevesebb diák kószál. Ha meg valakit elkapna, el is kezdhetné már a nevelést, s a tanulókban az első benyomását. Nyugodt és kimért léptekkel halad odafentről a folyosókon át, mígnem egy kissebb ajtóra figyel fel.*
~Nocsak. Ennyit a Japán papírajtókról...~ *Mosolyodik el belső hangjára, s benyit. Az ajtó halk nyikorgással engedelmeskedik. Thaihasy nem akarja a véletlenre bízni, ha valaki tartózkodik bent, akkor lehet hogy már alszik. Ígyhát igyekszik minél csendesebben belépni. Félhomály, csak a kandalló tüze világítja be a teret.* ~És idebent sincs másképp.~ *Ennyit a tradicionális dolgokról, ez inkább egy finn otthonbelsőre emlékezteti. És jól gondolta, nincs egyedül. Ám tévedett, mert az illető egyáltalán nem alszik. Egy hölgy térdel a tűz előtt, alakját a tűz álmos lángjaiból is jól ki lehet venni. Hátulról is jól látja, hogy idős diáknak. Így csak sejteni tudja hogy egy kolleginával van dolga. Kicsit megigazítja az ingét, hogy mégis nézzen ki valahogy még a félhomályban is. Halk, türelmes léptekkel közelebb megy a helyiségben, egyenesen a nőhöz.*
- Nincs késő egy kicsit a tűzben gyönyörködéshez? *Kérdezi halk, megnyugtató hangon. Az úgy töri meg a csendet, hogy a nő biztosan nem ijed meg a hallatán, elvégre Dokoho gondolt arra is, hogy ez megtörténhet. Leguggol a nő mellé, s kedves mosollyal nyújtja ki a kezét.*
- Thaihasy Dokoho, a Repüléstan sensei.

* Az ajtó lassan nyílik, a nő pedig szinte azonnal odakapja fejét. Felettébb meglepte az új jövevény, s ez talán érdeklődő, felhúzott szemöldökéből is tökéletesen tükröződik. Szemeit méregetően végighurcolja a férfin, aki szemmel láthatólag egyre közelebb jön hozzá, bár így jobb látási viszonyokat biztosítva Gabriellnek. S végezetül pedig legtérdel mellé. A nőnek tetszik a kedves, dallamos hang ám ennek kifejezéséül csak egy apró mosolyt ad, a bemutatkozásra pedig lassan bólint egyet, majd kezetráz a férfival. Bár nem beszél sokat, csupán azt amit muszáj, lerí róla, hogy most egészen kellemes kedve van, s akik valamennyire is ismerik tudhatják: ez rettentően ritka alkalmak egyike, s talán csak a hely, vagy inkább a fáradság teszi...*
- Gabriella L. M. Shield, Fekete Mágia Kivédése és Átváltoztatástan sensei, nagyon örvendtem! Egyébként meg...* Itt újra felhúzza szemöldökét, ám mostmár sokkal inkább kihívó arccal, egy pillanatra talán még el is mosolyodik. Ám még az is csalókás nála...
A társaságra talán kicsit felélinkült, bár félnivaló, hogy ez csak időleges, s csak viszonzásképpen teszi. Már, amit nála egyáltalán felélinkülésnek lehet nevezni...*
- Nincs túl késő az éjjeli csavargásokhoz? * No igen, amint a mondás tartja: kölcsön kenyér vissza jár, persze csak minimális keretekben, mint jelen esetünkben is látható.
Ezután pedig csak némán kifejezéstelen arccal fürkészi a férfit. Igen érdekesek a fényviszonyok, most javarészt fél arca teljesen meg van világítva, ráadásul a tűz vidám pattogása a jelenlévők fél arcára is rávetül, míg másik felük félig-meddig, de homályba veszik. Ráadásul -talán a szoba vidám hangulata adja- a néma percek nem kínos néma percek, Gabriell lassan azt hiszi, hogy elaludt, álmodik. Mégpedig rémet. A helyzet cseppet sem volt ínyére, így inkább tekintetét levéve, újra a tüzet kezdte el szemlélni, valahogy csábítóbb volt...*

*Apró ám mégis elragadó mosoly, bemutatkozás, s válaszként egy kérdést kap a fejéhez. Felettébb szűkszavú hölggyel van dolga, aki mégis szereti visszapasszolni azt a bizonyos labdát. A kérdésre halkan kuncog egy keveset, de a végére inkább lehalkítja a hangját és látszólagos köhögésbe burkolja előbbi jókedvét. Légy bármily viselkedésű is, visszakapsz mindent hangzik el benne egy mondás amit még kiskorában egy mese végén hallott. Erre majdnem ismét feltör, ám ez inkább hangos kacagás lenne, de nem hagyja. Kicsit beleharap a szájába, s már ez is visszatartja attól, hogy bármilyen hangot is adjon.*
- Valóban, talán elnézhettem az órát, bizonyára az időzónák teszik... *Mosolyog rá türelmesen a fekete hajú nőre. Felegyenesedik az előbbi pózból, s tekintetét bútorokba helyezi. Még ebben a fényviszonyban is ki lehet venni a szoba megnyugtató, mégis sejtelmes hangulatát. Így félhomályban is szépen néz ki, hát milyen lehet napfényben fürödve? Ezt valószínűleg még egy ideig nem fogja megtudni. Legalább is addig nem, amíg ennyit kell az utazással szenvednie. Nem is baj, megszokta ő már, hogy kimarad egy-egy pazar dologból. Zsebre teszi a kezeit, s kikecmereg a fotelok és az asztaloktól, a falakon lévő szundikáló portrékig. Amihez odament, egy igencsak időtől megviselt varázsló durmol. A kép alatt ott van a neve is: Ősz Öreg.* ~Micsoda fantáziadús elnevezés.~
- Emlékszem diákkoromban mennyi bosszúságot okozott egy hasonló portré. Ezt az élményt ki nem hagynám a mostani korosztály számára sem... *Viccelődik kicsit megvonva a vállát, majd továbbáll a képtől. A mellette lévő keretek között egy formás vörös hajú leány - nem lehet tizenhétnél idősebb - szunnyad a macskájával. Ha nem ő lenne, biztosan meghatódna a látványtól, de mivel igenis Dokoho van ebben a testben, nem teszi. Csak elhúzza a száját és lassan megrázza a fejét.* ~Ejj, hogy vinné el maga mellől azt a bolhagyárat.~ Inkább megfordul és Miss Shieldre néz.*
- Eh... Ahhoz hogy én is egy ilyenbe legyek foglalva, ahhoz bizony nem ártana valami ősz szakáll meg idősebb arc... *Nevet fel halkan kicsit viccelődve. Igyekszik kellemesen tartani a kezdődő viszonyt. De persze csupán azért, hogy mégis jóban legyen a munkatársaival, hisz ha ezentúl ide fog tartozni, nem lenne kellemes dolog hadilábon állni mindenkivel. Mert azt valahogy előre érzi, hogy nem mindegyik diákjával fogja megtalálni a közös hangsúlyt. De ez így van rendjén, nem kell mindenkivel jóban lenni...*

* Ezúttal nem szól semmit, tovább gugol az üdén ropogó tűz mellett, kezét a kandalló elötti kis patkára helyezve. Nem nevet a férfival, mégcsak utánna se néz mikor energikus mozdulatokkal feláll, s elindul szétnézni kicsit a szobában. Ugyan, mindez érdekelné a nőt?
Gabriell arca olyan merev, elmélkedő, mintha valami olyat látna a tűzben, amit más nem. Bár, azért félreértés ne essen: egyáltalán nem olyan, mintha meg lenne babonázva, tekintete nagyon is él...tulajdonképpen, ahelyett, hogy szemét égetni kezdte volna a perceig tartó, szinte pislogás nélküli nézés, szemszíne lassan átveszi a tűz színét...sőt! Mintha tekintetében is égne valami, ugyan úgy látszanak az egymással szűntelenül játszadozó lángnyelvek, mint az előtte lévő természeti elemben. Apró, bizalmatlanságot eléggé kiváltható félmosoly jelenik meg szája sarkán, úgy tűnik teljesen tisztában van mit is művel.
Szerencse, hogy a férfi ezt nem láthatja, hiszen éppen a mögötte lévő képeket nézi, ám a hirtelen, mellesleg eléggé értelmetlen "vicces" közbeszólása végett, a nő újra visszaváltja "eredeti" szemszínét, azaz immár méregzöld szemekkel áll fel lassan, miközben egy hátrakanyart leírva megfordul.
Egy szemöldöke felvándorol, egy pillanatra el is fintorodik tán, amit rögtön felvált természetesen egy mélóságteljes mosoly. *
- Megoldható. * Szól hűvöskésen ravasz hangon, és lassan elindul a fotel felé, ahol korábban is helyetfoglalt már. Bizony, ez meglátszik, az ott helyet foglaló szegény párna kicsit meg van gyűrődve.
Immár egyáltalán nem látszik rajta, hogy fáradt lenne. Egyenes háttal, zavarba ejtő tekintetét (amiből nem valószínű, hogy sok látszana) egy pillanatra sem levéve kollégájáról ül le, majd dől hátra úgy, mintha legalább a császárnő lenne. Akkor miért nem látszik ez tőle fellengzősnek? Érdekes.
Nem sokkal később, a férfi, lassan egy jóéjttel távozik, egyéb szó nem is esett köztük. Shield egyszerűen biccent neki egyet, ő maga viszont még, legalább egy óráig ül némán, gondolataiba merülve. Csak aztán áll fel halkan, hajnali három óra fele s tér vissza hálószobájáva. *

*Hüsi volt ma egész nap, Sayu nem is nagyon merészkedett ki a birtokra. Még most is fázós hangulatában van, így sötétvörös garbóban, hosszú üzletasszonynadrágban és félcipôben jelenik meg a társalgóban. Mozoghatnéka volt, szép a szobája, de társasági lényeknek szükségük van a társaságra. Egy bgre forró kakaóval a kezei között lépdel be a társalgóba, haja kiengedve van, legalább az is melegít. Rendkívül fázós egy tipus. Mindig fázik, meg ha melege van, akkor is. Rögtön belépve egyetlen szó jut az eszébe: Meleg.*
-Á, végre valahol kellemes a hômérséklet.- *Áradozik egy kicsit és egyenest a kandallóhoz iramodik. Útközben felvesz egy pokrócot és a kandallónál bebugyolálva leül. A kakaóját szürcsölgetve üldögél. Rendesen átjárja a meleg.*

* Szobájában már átöltözött, és egy báliruha szerű kosztüm volt rajta. Nyaka körött selyemsál pihent. Esze még mindig azon járt, hoyg vajon mi lett volna, ha...
..ha nem özvegyül meg.
..ha lenne gyereke.
... ha nem találkozott volna Yo-val, és Kumikoval.
Gondolhatta volna tovább, de nem kell. Észrevette, hoyg egy pokrócos valaki ül a kandallónál. Mosolyra húzza száját, és odasétál. Ekkor látja meg, hogy az Sayumi!
Óvatosan megérinti a nő vállát, hogy ránézzen, és nem ijessze meg azzal, hogy hirtelen ráköszön.*
- Szia, Sayu! Hogysmint?
* Kérdezte kedves hangon. Leült kollégájával szemben, a kandalló másik oldalára. Kicsit megborzongott, ahogy a meleg hirtelen megcsapta.*
- Na, milyen volt itt az első pár éjszakád?
* Azon gondolkozott, hogy vajon beszámolhat e neki a diákesetről... Végülis úgy döntött, hogy elmondja csak nem a teljeset.*
- Képzeld, én most voltam nemrég diákjaimnál, aztán kicsit beégettem magam.
* Nevette el magát. Majd gyűrűtlen, csupasz ujjaira nézett.*
- Neked volt már férjed?
- Bukott ki belőle a kérdés. Annyira régen nem beszélt ilyesmiről, hogy maga is meglepődött, sőt megint sajogni kezdett a szíve, és szerelmes könnyei szívesen hullottak volna, de az agy, az a csodás, visszafogta, megparancsolta, hogy mégse sírjon azután, ami lemúlt. Így a még saját kérdésén meghökkent arccal ült.*

*Magában dudorászva uldögél a pokrócba bugyolálva. Szemeit éppen lehunyta, mert éppen az egyik régi iskolai báljáról álmodozik. Huhú, de szép este volt az, hatodik évfolyam, Sendai mágusképzô. Mindenesetre dudorászik, még billeg is ide-oda, mint egy kisdiák, és így váratlanul éri a vállérintés. Annyira azért nem, hogy felugrojon, kiöntse a kakóját és sikítozva rohangáljon haját tépve a termen keresztül, de kicsit összerezzen és egyik szemét kinyitva felpislog. *
-Ó, szia.- *Köszön és mosolyra húzódik a szája, mint mindig. Még a dúdolgatást is abbahagyja.*
-Jól vagyok, köszönöm kérdésed. És te?- *Még jobban mosolyog, mikor leül vele szemben a kolleganôje. A kérdésre kicsit elgondolkodó képet vág, majd égbôlkapott spontanitással válaszol.*
-Hideg.- *Elvigyorodik.* -Hát, az volt, énnekem meg nem jutott eszembe varásolni valamit.- *Bizony, tudott volna varásolni még egy takarót, be tudta volna csukni az ablakot vagy egy meleg vízzel töltött flakont tudott volna az ágyába rakni, hogy ne fagyjon meg. Csak így visszapillantva veszi észre, mennyire is volt szétszórt a múlt napokban. Zavartan kuncog egyet, praktikusan kiröhögi saját magát.*
-mer tmi történt?- *Kíváncsiskodik, hátha elmondják neki, majd kortyol egyet a forró tejesitalból.*
~Nyami.~ *Lenyalja a most keletkezett bajszát és újra Lillyre figyel.*
-Nekem, férjem?- *Fülig elvörösödik ennél a kérdésnél. Zavartan játszadozik a kakaóban hagyott kiskanállal.*
-Hát, nem volt, nem.- *Mondja és zavartan elmosolyodik, mintha valaki a múltba pillant. Per pillanat éppen az egyik volt barátját idézi fel. Hogy ôt mennyire szerette, még talán most is érez iránta valamit. Kényzserbôl váltak csak el, tanítási évei alatt ismerte meg, de mikor ôneki vissza kellett jönnie Japánba, a barátjának Angliában kellett maradnia. Ez van.*
-És neked?- *Kérdez rá. Kissé tapintatlan, ha tudná, hogy mi is történt Lillynél, nem kérdezett volna rá.*

- Meg vagyok, köszönöm!
* Válaszolt mosolyogva. Még nem is sejtette, hogy a kérdések között lesz olyan is, amire a bú foglya lesz az ő szíve. Mert ha cska férjére gondol, akkor mindig ez történt. Foggalma sem volt arról, hogy vajon tudna e újra szeretni... Bár semmi sem lehetetlen! Hátha tud4 És talán majd találkozik valakivel, aki ismét jó érzést, a szerelmet hozza a szívének, tavaszába.*
- Akkor majd adok öngyújtódó port. Ami csak arra jó, hogy, ha a fákra rászórod, akkor azok égni kezdenek. És akkor meleg árad szét a szobádba. Nem fogsz mad fázni!
* Kacsint Sayura. Töretlen mosolyát szélesebbre húzza, amikor a következő kérdésre kerül a sor. Még fel is kacag. Persze nem olyan nagyon, mint szokott, csak picit. Olyan "kulturáltan".*
- hogymi történt? Elég vicces helyzet volt... Egyik diákom lehet, hogy veszett.. Nyáladzani kezdett.
* Kitört belőle a nevetés. Nem árulta el kis diákját, hogy mi végett nyáladzott. De ez nem az ő gondja. Mindenki maga oldja meg a gondjait, problémát.
Borongós, komoly ősz borult a szívére, mikor meghallotta, A kérdést. Először nem tudta, hogy hol van. Cseppet megszédült, és érezte, hogy világvége közeleg. Tudta, hogy arcának pirossága eltűnt. A vér most szívébe szállt,és az dobogott erősen. Azt hitte, hogy Sayumi is hallja. De talán tévedett. Szemeiben is komorság ült. Nagy neheten, de megköszörülte a torkát, és szóhozjutott. Halkan, de érthetően beszélt.*
- Megözvegyültem....
* Ezt az egy szót mondta csak ki, de feltehetőlej Sayu megértette, hogy többet nem is igen szeretne beszélni róla, és jobb lenne, ha a beszélgetés más mederben folyna tovább.*

*Az öngyújtóporos ajánlatra kissé felcsillan a tekintete, hiszen mi jobb annál, mint hogy mleg szobában aludhasson az ember? Hát, maximum egy egyiptomi utazás, ahol úgyis mindig meleg van, de különben semmi.*
-Jajj, nagyon szépen köszönöm, Lillyan, el sem hiszed, milyen szörnyű egy hideg szoba. Mindig olyan a torkom reggelente, mint egy reszelô, ha hideg van, tehát irtóra nagy segítség lenne.- *Gondolatban már a meleg szobán jár az esze, ahogyan reggel melegre ébred, este melegben alszik el, áh, de jó lesz majd. Álmodozó kis vigyor terül el az arcán. Csak remelhetôleg nem ég majd le semmi. Majd lefedi kôvel a kockázatos helyeket, nehogy kigyulladjon az ô szipiszupi szobácskája. Mikor látja, hogy Lillyan még jobban elvigyorodik, már reflexszerűen ô is irtóra elvigyorodik.*
-Mi?- *Kérdezi elhúzva az i-betűt, de erre Lilly már részletezni is kezdi a történteket.*
-Veszett, nyáladzo diák?- *Hangja remeg a visszafojtott nevetéstô, mert ahogyan elképzeli, az nagyon mulatságos. Nem is tudja nagyon visszafogni a fejében Lilly után sóvárgó, nyáladzó diák képét, úgyhogy szája elé kapott kézzel kezd el nevetni.*
-Nem mondod komolyan!- *Bukik ki belôle miközben még mindig nevet. Eltart egy ideig, míg lecsillapodik, de mikor meglátja Lilly komor, falfehér arcát, az felgyorsítja a mosolyleolvasztó folyamatot. Elkerekedett szemekkel néz Lillyre, hiszen tuti van valami. A kollega szívdobogás´t nem hallja, nincsen olyan jó füle, de a falfehér arc és a komor szemek, na azok minden bizonnyal arra utalnak, hogy valami baj volt. Azt a következô szónál meg még a száját is tátva tartja.*
-Úristen.- *Két ok miatt mondja ezt, elsô, mert rákérezett egy ilyen fájó pontra, második, hogy meghalt a nô férje.*
-Jajj, annyira sajnálom.- *Mondja s hozzáfűzi:* -Részvétem.- *Meg is érti, hogy Lillyan nem akar errôl többet beszélni, így inkább megpróbálja leterelni a szót.*
-Ehh, izgatott vagy már? Két hét múlva kezdôdik a tanév!- *Kissé erôltetett lelkesedéssel összecsapja tenyereit és áradozni kezd, milyen jó is lesz, meg még mennyi minden dolga van addig.*
-Még be kell fejeznem a tantervet, az órák anyagait át kell néznem és majd a könyvbôl is fogunk dolgozni. Meg irtóra jó lesz, mindenki csinálja a ôzeteket én meg leszek a tanár, az nagyon jó lesz!-

* Helyesel mindenre, amire tud, s hálásan néz Sayura, hoyg terelte a témát. Egy daragbig még muszáj csendben ülnie, és azon fáradoznia, hogy arca visszanyerje színét, meg minden.-
~ Jó, akkor most arra gondolok, hogy még talán lehetek igazán szerelmes, annyira, mint akkor voltam... Vagy talán még lehet gyermekem... Vagy inkább arra, hogy Sayu milyen megértő. Kedves volt tőle, hogy rögtön terelte e témát.~
* Gondolta hálásan, Sayuról. Viszont a szerelemről, sehogysem gondolt... De annál inkább a gyereknél. Hiszen ő mindig is szertett volna gyereket! Ennél a gondolatnál kirózsásodott az arca. Visszatért Lillyan-es mosolya, és szemei is csillogtak.
Közben rájött, hogy felelnie is kéne a kérdésre, amit kapott.
Zavart mosoly suhant át arcán.*
- Persze, hogy izgulok! Tanítani most fogok először! És jut eszembe, még egy tantervet meg kell csinálnom!
* Majd cinkosan nézett*
- Amúgy igen, téyleg eléggé nyáladzott! Képzelj el egy kébá, 180magas fiút ülni a kanapán, akinek tök rémisztő külseje van, és képzeld el hozzá a bámuló szemeket, meg hogy nyáladzik, mint aki veszett. Aztán meg...
* Folytatja, el-elcsukló hangon, a nevetéstől.*
- Miután megjegyzem neki, színészkedni kezd, hogy ő komoly, meg minden... Vicces egy helyzet volt!
* Most már ismét nevet. Ekkor már mind a ketten érezték, hoyg kicsit késő van, így Sayumi kijelentette, hogy aludni tér. Lillyan adott neki egy zacskót a porból, ami mindig volt nála, hogy ha a tantermebe be kell gyújtani, akkor legyen nála. És ő még maradt, s a tűzbe meredt. Kicsit egy viaszbábhoz hasonlított.*